A választások közeledtével menetrendszerűen felerősödtek a nyugdíjakkal kapcsolatos politikai ígéretek, köztük a 14. havi nyugdíj bevezetése is. Ez sokakban bizonytalanságot kelt: a dolgozók az esetleges adóemelések miatt aggódnak, míg a nyugdíjasok egy része örömmel, másik része fenntartásokkal fogadja és nem tartja elegendőnek az újabb juttatást.
A felmerülő kételyek az egész nyugdíjrendszer strukturális problémáiból erednek:
- A jelenlegi magyar nyugdíjrendszer az inflációkövető emelésekkel hosszú távon nem őrzi meg a nyugdíjak vásárlóerejét, különösen azért, mert a nyugdíjasok fogyasztási kosara eltér az átlagos inflációtól.
- A svájci indexálás – amely a bérek növekedését is figyelembe veszi – ezt részben orvosolná, de jelenleg nem alkalmazzuk.
Ha rövidebben akarunk fogalmazni, akkor az emberek azt nem értik:
- Miért így?
- És miből?
A mostani pluszjuttatások inkább politikai jelzésértékkel bírnak, mintsem tartós pénzügyi megoldást jelentenek. A fenntarthatósági kérdések továbbra is nyitottak, és a rendszer kiszolgáltatottá teszi az állami nyugdíjra támaszkodókat.
Befektetői szemmel mindez egyértelmű üzenetet hordoz: a hosszú távú anyagi biztonság nem épülhet kizárólag az állami nyugdíjrendszerre. A tudatos, időben elkezdett megtakarítás és befektetés kulcskérdés marad – különösen egy olyan környezetben, ahol az állami juttatások értéke lassan, de folyamatosan erodálódik.
Igazságosság és fenntarthatóság – ezekkel mizu?
A nyugdíjakat emelni kell. Vagy kellene. Ez nem kérdés. De hogyan? Ez a kérdés.
- A nyugdíjak értékének a nyugdíjasok saját fogyasztási kosarához igazítása nemzetközileg bevett gyakorlat, és Magyarországon is létezik külön nyugdíjas inflációs mutató.
- Ennek alkalmazása jóval pontosabban követné a nyugdíjasok valós költségeit, mint a jelenlegi, általános inflációhoz kötött rendszer.
Ehhez képest sem svájci alapú, sem inflációhoz kötött emelésről nincs szó jelenleg, hanem a nagyobb marketingértékű, „bejelentős” emelésről.
Tény, a 13. és 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetése jelenleg mintegy 10%-os éves többletet jelent, ami rövid távon valóban érezhető segítség lehet.
Viszont növeli a rendszer igazságtalanságát: a nagyobb nyugdíjak arányosan sokkal nagyobb toldást kapnak, miközben a kisebb nyugdíjból élők, tehát a legrászorultabbak helyzete alig javul.
A magyar nyugdíjrendszer tehát formálisan igazságosnak tűnhet, hiszen a nyugdíj nagyrészt követi a ledolgozott évek és befizetett járulékok mennyiségét. Valójában azonban a fentieken túl több ponton is igazságtalan:
- nincs benne társadalmi szolidaritás,
- különbséget tesz nemek és életpályaszakaszok között,
- a számításban az első 20 év munkája kétszer annyit ér, mint a későbbi, amikor a többség már jóval többet keres.
A fenntarthatóság kérdése ugyanilyen húsba vágó:
- A jelenlegi befizetések csak az év első kilenc hónapjára fedezik a nyugdíjkiadásokat, a fennmaradó rész más költségvetési forrásokból érkezik.
- A rendszer tehát rejtett adósságot termel, miközben a demográfiai trendek – fogyó népesség, csökkenő aktív korúak, növekvő nyugdíjas arány – egyre nagyobb terhet helyeznek a jövő dolgozóira.
Máshol sincs kolbászból a kerítés
A nyugdíjrendszerek fenntarthatósága Európa-szerte egyre komolyabb kihívás. Sok ország már most az automatikus korhatáremelést vagy más reformokat alkalmazza, míg Magyarországnak még csak most kell kialakítania a hosszú távon is működőképes irányt. A Ratkó-unokák 2038-as tömeges nyugdíjba vonulása jelentős nyomást helyez majd a rendszerre, 2050-re pedig minden harmadik (!) magyar nyugdíjas lehet.
Ez előrevetíti azt az utat, amelyen Magyarország halad: a rendszer hosszú távú működőképességéhez elkerülhetetlen lesz valamilyen beavatkozás, legyen szó a nyugdíjkorhatár emeléséről, a járulékok növeléséről vagy az aktív korúak számának mesterséges bővítéséről.
Franciaország példája jól mutatja, mennyire nehéz ügy ez. Ott már a 63 éves nyugdíjkorhatár is olyan társadalmi feszültséget kelt, hogy kormányok buknak bele, országos tüntetések robbannak ki, miközben a költségvetés így is nehezen bírja a terheket.
Megoldási lehetőségek:
- a születésszám növelése,
- az adók és járulékok emelése,
- a munkaerő-beáramlás ösztönzése
Nyugat-Európában az utóbbi már gyakorlat: Németország és Nagy-Britannia jelentős bevándorlás-ösztönzéssel pótolja az aktív korú lakosság hiányát, míg Magyarország vendégmunkások behozatalával próbálja növelni az adófizetői bázist.
Amennyiben ez nem lesz elég, akkor marad a legegyszerűbb eszköz: a nyugdíjkorhatár emelése.
A helyzet egyébként nem lenne olyan rossz, amilyennek elsőre látszik, ha lenne egy jó koncepció és egy kormány(ciklusok)on átívelő, valós megoldásra törekvő akarat. 2038-ig még több mint egy évtized van, ez rengeteg idő ahhoz, hogy mélyreható reformokat lehessen végrehajtani: például egy erősödő gazdaság, vagy akár egy újra többpilléressé bővített nyugdíjrendszer kialakítása.
Hány pillér az elég pillér?
A fejlettebb rendszerek három lábon állnak:
- az állami újraelosztáson,
- a munkáltatói hozzájáruláson és
- az egyéni, befektetésalapú megtakarításokon.
A jelenlegi magyar modell erősen állami fókuszú, tehát azt a pillért tekintik a legerősebbnek, pedig az is rozoga. Az önkéntes létezik ugyan, de a többség nem építi aktívan.
Az állam ugyan nem mondja ki nyíltan, de akinek fontos az időskori anyagi biztonság, annak saját maga kell építenie a második vagy akár harmadik pillért – mert a jelenlegi „kétlábú szék” nem elég stabil ahhoz, hogy kizárólag arra támaszkodjunk.
A probléma azonban összetett: a lakosság jelentős része egyszerűen nem rendelkezik akkora jövedelemmel, hogy a mindennapi biztonságon és egy vésztartalékon túl hosszú távra is félre tudjon tenni.
Körülbelül egymillió aktív munkavállaló van, akinek reálisan van lehetősége nyugdíjcélú megtakarítást építeni, és bár sokan közülük el is kezdenek takarékoskodni, gyakran megrekednek néhány millió forintnál, mert a folyamatos, évtizedes önfegyelem és lemondás már nehezebben vállalható.
A pénzügyi tudatosság mellett a társadalmi valóság tehát korlátokat szab.
Tanulságok
A nyugdíjszabályokat egyénileg senki sem tudja megváltoztatni, de mindenki megértheti, hogyan számítódik a nyugdíja, és milyen lehetőségei vannak alternatív bevételi források kialakítására.
Emellett a jövőbeni tervezhetetlenség – az állami juttatások „húzd meg, ereszd meg” jellegű változása – különösen indokolttá teszi, hogy minél többekben erősödjön az öngondoskodói szemlélet.
Az önmagunkról való gondoskodás lényegében kötelezővé vált, nem csupán a jól keresők kiváltsága.
Összegzés
A nyugdíjrendszer bizonytalanságai egyre világosabbá teszik: hosszú távú biztonságunk nem épülhet kizárólag állami ígéretekre. Ha Ön is szeretné megérteni, hogyan építhet stabil, kiszámítható és fenntartható nyugdíjstratégiát, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Szakértőink segítenek olyan személyre szabott megoldást kialakítani, amely valódi biztonságot jelent a jövőbeli Ön számára — függetlenül a politikai vagy gazdasági változásoktól.
Jogi nyilatkozat
A jelen blogbejegyzésben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak, befektetésre ösztönzésnek, ajánlattételre való felhívásnak vagy konkrét befektetési ajánlásnak. Az itt közölt információk kizárólag tájékoztató jellegűek és általános oktatási célt szolgálnak. A befektetési döntések meghozatala mindig egyéni felelősség, amelyhez javasoljuk szakértő tanácsadó igénybevételét. Az InwestMentors Hungary Kft. mint befektetési közvetítő, függő ügynök működik, és a közölt információkért vagy azok alapján hozott döntésekért felelősséget nem vállal.
