Skip to main content

Lassan annyira lesz kiszámítható a forint árfolyama, mint hogy a fekete vagy a piros jön ki a rulett asztalon? Mert nagyjából mindig két lehetősége van: erősödik vagy gyengül! Persze azért semmi sem ok nélkül történik a kedves kis devizánkkal, csak azt nehezebb megjósolni, mikor fordul egyik irányból a másikba a hazai és nemzetközi (gazdaság)politikai történések hatására.

Erősödés vagy gyengülés? Kettős képet mutat a forint trendje

Míg 2024 végén – 2025 elején még 420 forint körül mozgott az euró, és a legtöbb elemző további gyengülést jövendölt, addig idén nyárra 400 forint alá is benézett, rövid időre egészen 395-ig erősödve. A helyzet pikantériája, hogy a rövid és hosszú távú trendek teljesen ellentétes képet mutatnak: ez alapján pedig a közeljövőben 350 forint felé tartó erősödés is elképzelhető, míg hosszabb távon a pesszimista forgatókönyvek 500 forint körüli gyengülésről szólnak.

Ami Popeye-nek a spenót, az a forintnak a…

  • Kamatprémium
    A magyar jegybanki alapkamat továbbra is 6–6,5% körül alakul, miközben az EKB kamatszintje már 2% alá csökkent. A közel 4 százalékpontos különbség komoly vonzerőt jelent a külföldi befektetők számára.
  • Carry trade lehetőségek
    A magasabb hozam nemcsak közvetlen befektetésekben, hanem tőkeáttételes stratégiákon keresztül is vonzóvá tette a forintot.
  • Makrogazdasági háttér
    Kedvezőbb folyó fizetési mérleg és a piaci bizalom erősödése is hozzájárulhatott a pozitív árfolyamtrendhez.

Gazdaságpolitika vs. a forint jövője

Már a 2022-es árfolyamválság idején is a kamatemelések mentették meg a forintot – ennek terheit azonban a mai napig a költségvetés viseli.

Hosszú éveken át szinte bevett gazdaságpolitikai gyakorlatnak számított Magyarországon, hogy a gyengülő forint támogatta a külpiacra termelő cégeket. A mostani erősödés ebből a mintából lóg ki – ezért sok befektetőben felmerül a kérdés: vajon csak átmeneti tűzoltásról van szó, vagy tartós fordulat indult el?

Egyelőre kevés jel utal valódi gazdaságpolitikai irányváltásra. A magyar gazdaság szerkezetét továbbra is alapvetően a külföldi tőke és a multinacionális cégek határozzák meg, amelyeknek inkább kedvez a gyengébb forint, hiszen bevételeik euróban vagy dollárban keletkeznek, míg a kiadásaik nagy része forintban. 

Ez az érdek gyakran ütközik a lakossági igényekkel: míg az állampolgárok az erős forintnak örülnek, addig a multiknak éppen a gyengébb árfolyam jelent előnyt.

Stabilizálhatja-e a forintot egy esetleges kormányváltás?

A jövőbeli kilátásokat tovább bonyolítja a 2026-os választások körüli bizonytalanság. 

A Barclays egy friss elemzése például azzal számol, hogy egy esetleges kormányváltás 5% körüli forinterősödést hozhat – de ez rengeteg feltételtől és a befektetői bizalom alakulásától függ. Ráadásul a forint most régiós összevetésben is kiemelkedően teljesít.

Az viszont biztos, hogy egy esetlegesen megalakuló új kormány rengeteg örökséget kapna a jelenlegi vezetéstől, a gazdaságnak az egész szerkezete egy bonyolult rendszert alkot, amelyet nem lehet egy csapásra megváltoztatni vagy más irányba terelni.

Összességében a politikai változások rövid távon hatással lehetnek az árfolyamra, de tartós gazdasági fordulatot csak hosszabb folyamatok és mélyebb szerkezeti változások eredményezhetnek.

A kamatterhek árnyoldala

Bár rövid távon a magas kamatok erősítik a forintot, hosszabb távon komoly költséget jelentenek az országnak. 

A költségvetés hiánya jelenleg nagyrészt a kamatkiadásokból fakad: az államnak évekig fizetnie kell a korábban kibocsátott, magas hozamú állampapírok után, és a támogatott hitelek is plusz terhet jelentenek. Ez azt jelenti, hogy amit most az árfolyam erősödésében „nyerünk”, azt az adófizetők hosszú távon kamatteherként fizetik meg – olyan pénzből, amit fejlesztésekre is lehetne fordítani.


Kétoldalú kockázatok

  • Gyengülés veszélye: A tartósan magas kamatkiadások és a költségvetési hiány miatt nem csak a forint felett folyamatosan ott lebeg a gyengülés kockázata, hanem annak is egyre nagyobb a valószínűsége, hogy általánosan rosszabbul fogunk élni. A terheket ugyanis mindenképp az állampolgárok fizetik meg.
  • Erősödés kockázata: A másik oldalon, ha a forint még tovább erősödik, az azokat érintheti hátrányosan, akik devizában fektetnek be.

Mi várható nemzetközileg?

Nemzetközi szinten is a kamatok csökkenése van kilátásban – különösen az Egyesült Államokban. Ez nyomást gyakorolhat Magyarországra is, hiszen a gazdasági élénkítéshez nálunk is kamatcsökkentésre lehet szükség. Ha ez bekövetkezik, a forint elveszítheti jelenlegi „kamatprémiumos” előnyét, és könnyen gyengülés következhet.

Mi van, ha tovább erősödik a forint?

Sokan tartanak eurót „biztonsági tartalékként”, de Magyarországon gyakori, hogy ez inkább bankszámlán vagy készpénzben pihen, míg külföldön inkább befektetésekben hasznosítják a megtakarításokat. Pedig a legtöbb esetben az euró vagy dollár nem önmagában fontos, hanem azért, mert rajta keresztül külföldi befektetéseket – például részvényeket, ETF-eket vagy állampapírokat – vásárolhatunk.

Ha a forint tovább erősödne, az rövid távon csökkentheti az euróban tartott pénz forintban számolt értékét. Ugyanakkor a nemzetközi piacokon elérhető hozamlehetőségek hosszú távon bőven ellensúlyozhatják ezt a hatást. 

Vagyis a külföldi részvényekben, alapokban vagy dolláros, eurós eszközökben tartott befektetések továbbra is vonzóak maradhatnak, még akkor is, ha az árfolyam kedvezőtlenül mozdul a forinthoz képest.

Forint erősödés és a befektetések – mit érdemes mérlegelni?

  • Forintos alap ≠ magyar befektetés: még ha egy alap forintban van is meghirdetve, sokszor euróban vagy dollárban jegyzett eszközökbe (például amerikai részvényekbe) fektet. Ha a forint erősödik, az a hozamokat forintban mérve csökkentheti.
  • Magyar befektetések korlátai: az állampapírok és az ingatlanpiac telítődhetnek, a hazai részvénypiac pedig szűk és nagyrészt exportorientált cégek határozzák meg, így valójában globális kitettséget ad.
  • Rövid táv kontra hosszú táv: a forint mostani erősödése rövid távon elbizonytalaníthat, de hosszú távon nem ezen múlik a befektetés sikere. Egy 10 évre tervezett részvénybefektetésnél a devizaingadozás csak átmeneti hatás.
  • Bizonytalanság minden irányban: senki nem tudja biztosan, hogy a forint tartósan erősödik vagy gyengül. A gazdaságpolitika, a kormányzati döntések és a nemzetközi folyamatok mind hatással vannak az árfolyamra.
  • Diverzifikáció a kulcs: a jelenlegi helyzet jó emlékeztető, hogy nem szabad egy lábra állni. Érdemes átgondolni, mennyire kiegyensúlyozott a portfóliónk – forint, euró, dollár, magyar és nemzetközi eszközök között.

Összességében: rövid távon a forint ingadozása sok bizonytalanságot hoz, de hosszú távon a nemzetközi befektetések továbbra is erős indokkal bírnak. A legfontosabb tanulság: mindig diverzifikálni kell.

A forint árfolyammozgása jó emlékeztető arra, mennyire fontos a tudatos portfólióépítés és a devizás kitettségek egyensúlya.
Ha Ön is szeretné átgondolni, hogyan oszthatná meg befektetéseit a forint, az euró és a dollár között, érdemes szakértővel egyeztetnie.
Osztrák banki háttérrel és nemzetközi tapasztalattal segítünk kialakítani egy olyan portfóliót, amely nemcsak a jelenlegi árfolyammozgásoknak, hanem a hosszú távú céljainak is megfelel.

Jogi nyilatkozat

A jelen blogbejegyzésben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak, befektetésre ösztönzésnek, ajánlattételre való felhívásnak vagy konkrét befektetési ajánlásnak. Az itt közölt információk kizárólag tájékoztató jellegűek és általános oktatási célt szolgálnak. A befektetési döntések meghozatala mindig egyéni felelősség, amelyhez javasoljuk szakértő tanácsadó igénybevételét. Az InwestMentors Hungary Kft. mint befektetési közvetítő, függő ügynök működik, és a közölt információkért vagy azok alapján hozott döntésekért felelősséget nem vállal.

Horváth Attila

Tizennyolc éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

InwestMentors Hungary Kft.

1062 Budapest, Andrássy út
83-85. földszint 9. ajtó
+36 20 468 90 75
info@inwestmentors.hu