Nem most merül fel először a kérdés, hogy megemeljék-e a nyugdíjkorhatárt. Vannak ellene és mellette is érvek, nehéz dönteni a kérdésben, pláne politikai arcvesztés nélkül, de az biztos, hogy egyre égetőbb lenne megoldást találni a nyugdíjválságra.
A legújabb Pénz Beszél podcastünkben kielemeztük, milyen megoldások léteznek a nyugdíjrendszer összeomlásának a megelőzésére.
Az adásban többek között szó lesz a következőkről:
- miért merül fel egyáltalán ez a kérdés, mik a háttér okok?
- mi a valószínűsége annak, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés megtörténik?
- csak hazánkat érinti ez a kérdés?
- mi befolyásolja a nyugdíj összegét?
- mennyi a nyugdíj vásárlóereje?
- mennyire jó az államra bízni a nyugdíjas korunk megélhetését?
Valamilyen módon mindenkit érintenek a nyugdíjjal kapcsolatos kérdések, „nyugdíjhelyzete” mindenkinek van, egyrészt mint járulékfizető, másrészt mint nyugdíjvárományos vagy nyugdíjas. Nagyon nem mindegy, hogy az állam hogyan kezeli a kulminálódó nyugdíjválságot, ami abból adódik, hogy egyre kevesebb aktívkorú adózó kell eltartson egyre több nyugdíjast.
Miért fogy a magyar?
Mert kevesebb születik, miközben egyre több költözik külföldre és adózik oda.
Miért több a nyugdíjas?
Mert az orvostudomány fejlődésével az átlagos élettartam nő, vagyis tovább élnek az emberek.
Szolidáris rendszer
A rendszer úgy működik, hogy a munkaképes aktívkorúak, akiknek bejelentett keresete van, azok nyugdíjjárulékot fizetnek, amit az állam nem tesz félre nekik évtizedekre, hogy valóban mindenki a saját befizetését kapja vissza, hanem az épp aktuális nyugdíjasokat tartja el belőle. Ez régóta és máshol is így működik. Viszont következésképpen ez azt is jelenti, hogy mindig fontos az az arány, hogy hány aktívkorú esik egy nyugdíjasra. A problémák pedig itt kezdődnek: Európa elöregedő társadalmában egyre kevesebb aktívkorú kell eltartson egy nyugdíjast, mert miközben egyre kevesebb gyerek születik, a várható élettartam folyamatosan nő.
A ’90-es években kb. 5 aktívkorú jutott egy nyugdíjasra, ehhez képest ma 3:1 az arány, 2050-re pedig azt valószínűsítik, hogy már csak 2 aktív korúnak kell majd eltartania 1 nyugdíjast. Ez a laikusoknak is könnyen belátható, hogy enyhén fogalmazva sem ideális, sőt nem is fenntartható.
Aki járulékkal rendezett jövedelemmel rendelkezik, az a saját maga által befizetett adóforintokat – főleg a nyugdíj tekintetében – nem fogja viszontlátni. Őt a jövő munkaképes nemzedékének kell majd „eltartania”.
A nyugdíjprobléma hazánkban kezd akkora méreteket ölteni, hogy 2021-22-ben 1000 milliárdos kiegészítést kellett a nyugdíjfolyósításokra allokálni az egyéb adónemekből, mert a bejövő, kifejezetten nyugdíjtípusú járulékadók nem fedezték a jelenlegi nyugdíjkiadásokat. Így tulajdonképpen még drágább lett a munkaképeseknek az, hogy a nyugdíjasok értelmezhető mennyiségű nyugdíjat kapjanak. Hiszen a másra befizetett adóforintok nem felújításokra, fejlesztésekre, oktatásra, bármi másra mennek, hanem hézagpótlásra, vagy hát a rendszer fenntartására.
Milyen megoldások létezhetnek a nyugdíjrendszer összeomlásának az elkerülésére?
- Kevesebb lesz a nyugdíj
Abból, hogy egyre kevesebben vannak, akik be tudnak fizetni a nyugdíjkasszába, és egyre többen az idősek, automatikusan következhetne, hogy egyszerűen csak kevesebb nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, és akkor nem kellene emelni a nyugdíjkorhatáron. Hiszen az egyenlet egyik oldalán a járulékfizetők száma és a járulék mértéke áll, a másik oldalán a nyugdíjasok száma és a nyugdíj mértéke.
Viszont ha az egyébként is alacsony nyugdíjakat további csökkentéssel sújtanának, azt már aligha nevezhetnénk szolidáris ellátórendszernek. Tehát ez nem tűnik valami frappáns megoldásnak.
- Folytatódik a láthatatlan elszegényítés
A nyugdíjakat csak az inflációval emelik évente, míg a bérek a reálbérnövekedéssel nőttek. Vagyis a nominális reálbérnövekedésből levonva az infláció mértékét, elmondható, hogy Magyarországon az elmúlt 30 évben nőttek a bérek, viszont a nyugdíjakat ugyanilyen mértékben nem emelték.
Azaz, aki nyugdíjba megy, annak még csak nem is stagnál, hanem romlik az életszínvonala a munkaképes korához képest. Az idő előrehaladtával ráadásul egyre jobban, mert minél több ideje van nyugdíjban, annál kisebb a vásárlóereje.
Miért?
- egyrészt azért, mert az átlaginfláció, amennyivel emelik a nyugdíjakat, nem egyenlő a nyugdíjas inflációval. Az átlaginfláció 14,5%, ehhez képest kb. 50%-kal emelkedtek a rezsiköltségek és az élelmiszerárak, tehát azok a költségek, amik egy átlagos nyugdíjas költésének a legnagyobb hányadát teszik ki.
- másrészt azért, mert aki kimaradt az elmúlt évtizedek reálbér növekedéseiből, annak az átlagfizetését is azokhoz a szűkösebb időkhöz viszonyítják. Aki például 2009-ben ment nyugdíjba, az kimaradt abból a (reálbér)növekedésből, amit azok viszont megkaptak, akik 2019-ben mentek nyugdíjba, amikor dübörgött a gazdaság.
Összefoglalva: ha az élet 50%-kal drágult, de a bevételeim csak 14,5%-kal emelkedtek, akkor elszegényedem. Sajnos ezt a mindenkori kormányok pedig hagyják, mert láthatatlanul megy végbe, vagy legalábbis csak nagyon hosszú távon látszik meg.
- Nyugdíjkorhatár-emelés
A módszeres, láthatatlan, hosszú idő alatt végbemenő elszegényítéshez képest a nyugdíjkorhatár-emelés egy drasztikus beavatkozás, amit nem lehet ilyen „leplezetten” csinálni. Mivel sokkal látványosabb és mindenki számára érthető, ezért politikailag nehezebben védhető, pedig pusztán számszakilag nézve indokoltabb lenne. Hiszen a korhatáremeléssel nem csak hogy többen több ideig fizetnek járulékot, hanem kevesebbnek kell kevesebb ideig nyugdíjat fizetni. Ez dupla előny lenne, tehát biztosan jobban működne, mint a jelenlegi elszegényítés.
Emelés utoljára 2008-ban volt, 62-ről 65 évre. 15 éve tehát. Ezalatt megnőtt az átlag élettartam, vagyis megemelkedett a nyugdíjban töltött évek száma. De ha ennyi ideje nem nyúltak hozzá, pedig sok fejlett országban magasabb már most a korhatár, és ki van tűzve, hogy 2050-ig hogy lesz még tovább emelve 70 köré lépcsőzetesen, az azt jelzi, hogy igencsak fázik a regnáló vezetés egy ilyen kényes kérdéshez látványosan hozzányúlni.
Összefoglalva: a nyugdíjkorhatár-emelés megoldás lehetne az alapproblémára, vagyis a nyugdíjrendszer összeomlásának a megelőzésére, de ahol a népszerűség a prioritás és nem az észszerűség, ott tovább kell gondolkozni a megoldásokon…
Szeretné megtudni, milyen további lehetséges forgatókönyvek vannak a nyugdíjválság kezelésére? Az alábbi linkre kattintva indíthatja el legújabb Pénz beszél podcast adásunkat, amiből megtudhatja:
- Járulékemelés
Ebben a mátrixban nem csak az számít, hogy hányan fizetnek be járulékot (amit az adott kor nyugdíjasainak ki lehet utalni), hanem az is, hogy ők mennyit fizetnek be. A járulék változtatható, a nyugdíjbevétel pedig így is emelhető.
Összefoglalva: ha kevesebb van, aki fizet, akkor ők fizessenek többet! Ez ám a trükk!
Kicsit kevésbé élesen fogalmazva, lehet, hogy sok helyen a közül a két lehetőség közül kell majd választani, hogy kevesebb ideig dolgozik az ember, de több járulékot fizet, vagy hosszabb ideig dolgozik (tehát később megy nyugdíjba), de kevesebb járulékot fizet.
- Bérnövekedés
A nyugdíjkatasztrófa elkerülésére az is megoldás lehetne, ha varázsütésre jobban élnénk. Mert még ha egyre kevesebben is vannak azok, akik adóznak, ha ők többet keresnének, akkor összegszerűen többet is fizetnének be belőle. Hiszen egy nagyobb bázisból levonva X % adó az több, mint egy kisebb bázisból levonva ugyanannyi százalék.
Összefoglalva: Ez nagyságrendi reálbér növekedéssel lenne elérhető, nagyjából Ausztriát kellene utolérjük hozzá. Mindenki megteheti a téteket, hogy ez mikor lesz.
5+1. Modern monetáris elmélet (a béta verziós megoldás)
A Covid-járvány alatt több helyen, például az USA-ban is tesztelték azt, hogy mi történik, ha direktben osztanak pénzt a lakosságnak. Ezt nem a befolyt adókból, járulékokból tették meg, hanem a jegybank nyomtatott friss pénzt. Ennek elméletben lehet sikere, a gyakorlatot igazán még nem ismerjük.
Összefoglalva: a Jegybank direktben finanszírozhatná a nyugdíjakat. De ez finoman fogalmazva is tesztüzemben van jelenleg. Óva intenénk attól mindenkit, hogy emiatt a megoldási lehetőség miatt nyugodtan dőljön hátra, megpaskolva a tenyerét, hogy, na, akkor az állam mégis elrendezi majd a jövőnket.
Apropó, jövő
Mindenki eldöntheti maga, hogy ezek alapján az államra bízza, vagy a saját kezébe veszi-e a biztos jövő zálogát. Az biztos, hogy több lehetősége is van egy kormányzatnak a nyugdíjválság elkerülésére, ezek közül a legracionálisabb megoldás a nyugdíjkorhatár megemelése lenne. Mivel azonban hazánkban nagyon félnek ezt megpiszkálni, számításba vettük, milyen egyéb megoldásokkal élhetne a mindenkori hatalom.
Bárhogy igyekszünk a problémára válaszokat találni, a helyükön egyre csak kérdések körvonalazódnak. Akarunk-e 62-65 vagy 70 éves korunkig dolgozni? Akarjuk-e, hogy más rendelkezzen a saját nyugdíjsorsunk felett? A nyugdíjat kell megtervezni vagy az idősebb korunk eltöltését?
Nem olyan számokhoz kellene kösse magát senki, amit a kormány határoz meg, hanem ami a saját maga számára mérföldkő lehet. El lehet határozni, hogy 50 éves kortól például már nem teljes erőbedobással akarjuk húzni az igát, 60 éves kor után pedig már csak akkor akarunk dolgozni, ha jól esik, és szeretünk a munkánkkal foglalatoskodni. Ehhez pedig tudatos tervezés szükséges, az önrendelkezés szem előtt tartása, és jó időben megkezdett félretevés és befektetés.
Hallgassa meg a legújabb Pénz Beszél című podcast adásunkat!
A témát körbejárták: Dencsi Attila, Horváth Attila és Magyar Zoltán, az InwestMentors privát bankárai.
